Győrladaméri Nyugdíjas Klub

A győrladaméri nyugdíjasok szervezete, a kultúrális és szabadidős tevékenységek megszervezésére

                      2025 tavasz folytatás

torony.jpegvh1.jpeg

 

A földszinten díszes aula fogadott bennünket. Itt található az az eszköz is, amellyel az első kapavágást csinálták.

2._eloter.jpgkapa.jpg

Itt találkoztun az idegenvezetönkkel, aki részletesen elmesélte az épület történetét, a termek funkcióit, a bennük található nevezetességeket, érdekességeket. Majd a toronyba is felkísért minket.

 

 bisinger.jpg3..diszterem.jpg

A félemeleten, az egyik oldalon Bisinger József, míg a másikon V. István király carrarai fehér márványból készült szobra áll, és a vitrinekben számos relikviát találhattunk. Köztük Győr város kulcsát.kulcs.jpg

A Díszteremben helyet foglalva hallgattuk meg a terem történetét, s megcsodáltuk a freskókat.     

 

d2.jpgd1.jpg

 

A rendkívül jó akusztikának köszönhetően hangversenyeket is rendeznek itt, hiszen beépített orgona biztosítja az élményt . Itt tartják a közgyűléseket, a mellette levő kisebb termekben, a Kék teremben és a Barna teremben pedig a bizottsági üléseket. Szerencsénkre be tudtunk menni a Kék terembe, ahol Malasits Zsolt festőművész óriásfestményét néztük meg. A művész ezt a képet a város 750 éves évfordulójára készítette, s Győr jelentős történelmi pillanatait eleveníti meg. A festmény 7m hosszú, 1,8m magas - és gyönyörű -

 

 4.malasits.jpg

Ezek után fellépegettünk a toronyba, ahonnan szép panoráma nyílik a városra.

5.torony.jpggyori_panorama2.jpggyori_panorama1.jpg

Ismét tanulságos, érdekes

  

 

 

 

 

 

 

 

Áprilisban újabb "kerek" évfordulós szülinapot ünnepeltünk,Ilona szép virágcsokrot vihetett haza.

ilona.jpegkezek.jpg

Az aktualitások megbeszélése után tornáztunk egy kicsit, nagyon jól esett!

Április végén összefogtunk páran, és elmentünk Brno-ba a Budapestről induló Sörvonattal.  Nagyon jó hangulatú utazás      sorvonat.jpeg       után Brno-ban idegenvezetővel megnéztük a város nevezetességeit, a Szent Péter és Pál katedrálist , Spilberk várát, a Lovag-szobort és a Szent Jakab templomot.    brno1.jpg      Ezután beültünk egy étterembe, ahol természetesen cseh specialitást ettünk, disznóhúst 3 féle knédlivel és párolt káposztával, amit finom hideg sörrel öblítettünk le.

 knedli.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 33
Heti: 6
Havi: 436
Össz.: 7 368

Látogatottság növelés
Oldal: 2025 tavasz folytatás
Győrladaméri Nyugdíjas Klub - © 2008 - 2025 - gyorladamernyugdijasok.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »